2016. március 28., hétfő

Hogyan készíts karaktertáblát + VIDEÓ


A napokban egyre többen kerestek fel azzal, hogy tanítsam meg őket karaktertáblákat kódolni. Sajnos nem vagyok egy jó tanító, főleg úgy, hogy magyaráznom kéne mutogatás nélkül, így úgy döntöttem, készítek egy videót, amiben nyomon tudod követni az elkészítési folyamatot. Ez az első videóm, ezért nem lett tökéletes a vágás, meg ilyesmik. Sőt, néhol nevetségesen rossz lett, de ezt nézd el nekem, még gyakorolnom kell. Ami a magyarázást illeti, azt inkább kihagytam, és zenét tettem be alá. Eléggé zavarban voltam a felvétele közben, ezért ha még a beszédre is koncentrálnom kellett volna, kész katasztrófa lett volna az egész. Na, de nem is fecsegek tovább, lássuk a medvét videót.


Az oldalak, amiket használtam:

Ahogy látod, igyekeztem egy viszonylag egyszerűbb kódot kitalálni, hogy lehetőleg még azok is értsék, akik nem annyira konyítanak a kódoláshoz. Viszont ha van olyan, aki semmit nem ért még hozzá, annak igyekszem itt, a videó alatt egy kis segítséget nyújtani a kód egyes részleteinek megmagyarázásával.

DIV: Egy bekezdés kezdetét és végét adja meg, és ezeknek a bekezdéseknek a formázását valósítja meg. A bekezdések között nem hagy távolságot.
CLASS: Az osztályokban adhatod meg a bekezdések jellemzőit CSS nyelven.
IMG: Kép beszúrása.
STYLE: A style tagon belül adhatod meg az osztályok adatait CSS nyelven.

OSZTÁLYOK:
Az osztály definiálása: 
.azosztályneve {
az osztály
jellegzetességei
}
Hivatkozás az osztályra:
class="azosztályneve"

Az osztályokban megadható adatok:
(csak, ami a videóban is használva volt, ennél természetesen sokkal több van)

background: a bekezdés háttere
     megadható attribútumok: kép esetén: url(képlink) szín esetén: HEXA vagy RGB kód
width: a bekezdés szélessége
height: a bekezdés magassága
padding: a margók és a sornak megfelelő szövegdoboz közötti terület távolságának beállítása; ennek a köztes, "kipárnázott" területnek a színét a háttérszín adja meg
border: a bekezdés keretvonalainak beállítása
     oldalakra bontva:
        border-top
        border-bottom
        border-right
        border-left
     megadható attribútumok: 3px szélesség dotted/ solid/ double/ dashed/ outset /inset/ ridge/ groove stílus HEXA vagy RGB kód  szín
border-radius: a bekezdés sarkainak lekerekítése
     sarkokra bontva: 
        border-top-left-radius
        border-top-right-radius
        border-bottom-right-radius
        border-bottom-left-radius
position: a bekezdés pozíciója
     megadható attribútumok:
         static: normál pozíció
        absolute: az előtte elhelyezkedő elemhez igazodva jelenik meg a megadott adatok szerint
        fixed: a bekezdés a böngésző ablakához igazodva jelenik meg a megadott adatok szerint

        relative: a bekezdés a normál pozíciójához képest jelenik meg a megadott adatok szerint
  absolute, fixed, relative attribútumok megadása esetén:
   left: a bekezdés mennyit mozogjon + balra - jobbra
   top: a bekezdés mennyit mozogjon + jobbra - balra
   bottom: a bekezdés mennyit mozogjon + fel - le
   top: a bekezdés mennyit mozogjon + le - fel
color: a bekezdés betűjének színe
     megadható attribútumok: HEXA vagy RGB kód
text-shadow: a bekezdés betűjének árnyéka
     megadható attribútumok: (-)3px vízszintes eltolás(balra) jobbra  (-)3px függőleges eltolás(fel) le 3px  árnyék elmosódó szélessége HEXA vagy RGB kód árnyék színe
font-size: a bekezdés betűjének mérete
font-weight: a bekezdés betűjének vastagsága
     megadható attribútumok:
        bold
        none
text-align: a bekezdés szövegének elhelyezése
     megadható attribútumok:
        left: balra igazított
        right: jobbra igazított
        center: középre igazított
        justify: sorkizárt
overflow: megadja, hogy mi történjen, ha a bekezdésen határain túlmegy a bekezdés tartalma
     megadható attribútumok:
        visible: az extra tartalom a bekezdésen kívül is látszik
        hidden: az extra tartalom a bekezdésen kívül nem látszik, a böngésző levágja
        scroll: az extra tartalom megjelenítéséhez a böngésző megjeleníti mindkét gördítősávot
      auto: az extra tartalom megjelenítéséhez a böngésző csak a szükséges gördítősávokat jeleníti meg

GÖRGETŐ:
Ha azt szeretnéd, hogy mindenhol ilyen legyen a görgetőd:
görgetősáv:
::-webkit-scrollbar {
}
görgető:
::-webkit-scrollbar-thumb {
}

Ha csak egy bizonyos helyen szeretnéd:
görgetősáv:
.azosztályneve::-webkit-scrollbar {
}
görgető:
.azosztályneve::-webkit-scrollbar-thumb {
}


És ezennel azt hiszem, mindent elmagyaráztam, ami kérdéses lehetett volna számodra. Ha ez mégsincsen így, ne habozz kérdezni itt komment formájában, vagy írni nekem bármilyen elérhetőségen, amiket jobboldalon találsz a modulsávban.
A karaktertáblát bátran felhasználhatod a blogodon, ha megtetszett, csak kérlek, hogy tüntesd fel a forrását. Köszönöm.
Kíváncsi vagyok; sikerült megcsinálnod a karaktertáblát a videó alapján? Mennyire volt segítségedre a videó? Mi az, amit nem tudtál meg belőle, de érdekelne? Esetleg szívesen látnál még ilyen videókat a blogon? Ha igen, mivel kapcsolatban?

MIRacIe M.

4 megjegyzés:

  1. Csodálatos volt *---*
    ezer hála, Drága :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. Igazán nincs mit. ^^
      És, sikerült megcsinálni? Van benne ám egy kis csalafintaság, ami miatt egy kis gondolkodást igényel az elkészítése. És igen, ezt teljesen szándékosan tettem bele, hogy mindenki magától jöjjön rá, nem, nem azért, mert béna vagyok, és véletlenül kivágtam!

      Ölel,
      MIRacIe

      U.I.: Oké, talán mégis véletlenül kivágtam, mert béna vagyok...

      Törlés
  2. Szia :)

    Jaj, nagyon örülök, hogy csináltál egy ilyen videót, nagyon hasznosnak találtam! ^^ Ez alapján én is megcsináltam a magamét, csak az a baj, hogy amint beraknám a blogomba, teljesen szétesik az egész, összecsúszik a szöveg, meg a kép, meg ilyenek. Van ötleted esetleg, hogy ez mitől lehet, és mit lehet vele csinálni? :S

    ölel: Hanne

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy sikerült elkészítened a videó alapján a karaktertáblát. :)
      Sajnos előfordul, hogy a blogger nem úgy értelmezi a paramétereket, ahogy az oldal, ahol készítetted. Ilyenkor sajnos próbálkozásokkal lehet csak megoldani a problémát. Írd át a kódban az elhelyezkedésével kapcsolatos adatokat és próbálgasd. :)
      Ha esetleg nem sikerülne, nyugodtan keress meg emailben, és igyekszem minél hamarabb a segítségedre lenni. :)

      Elnézést a késői válaszért.
      Ölel,
      MIRacIe

      Törlés